Érezted már azt, amikor a hó apró szemcséi lábnyomaid emlékét őrzik. Üvöltő,dermesztő szél, átfonja karod, és utolsó martalékává válik az idő. Mennyi érzés, egy parányi kézben összetörve. Szétmorzsolódva a szél elhinti valahol messze egy kietlen földbe. Ahol nem szól már a harang alkonyom kopár kertjében. Nincsen már korhadt fa, ami visszaréved az őszi táj csendjére, mert a végzet elragadja tőled őt, és márcsak az emlékeid őrzik bőre illatát, mosolyát, és minden olyan érintést amit csak egy édesanya adhat neked.
Érezted már azt, amikor a hó apró szemcséi lábnyomaid emlékét őrzik. Üvöltő,dermesztő szél, átfonja karod, és utolsó martalékává válik az idő. Mennyi érzés, egy parányi kézben összetörve. Szétmorzsolódva a szél elhinti valahol messze egy kietlen földbe. Ahol nem szól már a harang alkonyom kopár kertjében. Nincsen már korhadt fa, ami visszaréved az őszi táj csendjére, mert a végzet elragadja tőled őt, és márcsak az emlékeid őrzik bőre illatát, mosolyát, és minden olyan érintést amit csak egy édesanya adhat neked.
Hasonlatok az Örökkévalóságban
Arcod leheletének csordult
Lángját érzem szívemen
Hallod ezt?Zörög és gyilkolna királyi
Címeren
Mint a fákon a tavaszi hajtás,
Nappali kikelet
Borókától fénylő áradat lesi
a szirteket
Szivárvány - kövület az ég tisztaságán
bársonyos lelked festetik világossá
Benned szunnyadok, az övület- kérgén,
Gondolat száll, tested lépén
Ami ragyog és a lávában imát dalol
A mozdulat selymes kikeltje a Föld kékes
hegytetője
A semmi közepén, ülve, állva, összefonva-
szétzilálva, hegyen- völgyön- dombon át a
nyári napsugár hajnalán
hangod fülem éneke
A szirtek ölelése
Gyilkos vagy mártír a szerelemben nem hibázik
Koldus vagy király mindkettőt megvetik a
Napok romján
Olyan vagy akár az esti zápor a cseppjei a szájnak
Akár egy kenyér a haldokló- zsoltárnak
Kúszó idő az időtlenség viharában
Velem vagy az Örökkévalóságban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése