Egy nő vallomása egy gyötrelmes , de igaz szerelemről! Igaz történet alapján! III.rész

Egy nő vallomása egy gyötrelmes , de igaz szerelemről! Igaz történet alapján! III.rész

2015. június 18. 

Gyönyörű tavaszi délután volt. Eszembe jutott aznap este Martin de nem írtam neki, pedig valami mégis hajtott, hogy a közelében lehessek. Amikor egyszer csak váratlan dolog történt. Felhívott telefonon, hogyha kedvem van akkor szívesen eljönne hozzám. Hűűű ennek fele sem tréfa- gondoltam és szívem olyan hevesen vert. Eljön hozzám?- de miért? vajon mi a célja ezzel?Berohantam a fürdőbe, megfürödtem, kisminkeltem magam. Bár nem vagyok a sminkelős fajta. Jobban szeretem ha egy nő igazi nő, szeretem a természetességet, de azon az estén olyan akartam lenni, mint egy angyal. Bájos, és kívánatos. Kinyitottam az ajtót, és ő belépett. Megpillantotta a nőstény  cicám, aki persze azonnal kellette magát, hogy megérintse, és dorombolhasson egy férfinak. Pár perc múlva leült mellém. Úr Isten, most miért jött?Behunytam a szemem, és az illata behatolt az orromba. Felé fordultam, és soha nem éreztem olyan érzést amit akkor. Ismeretlen volt. Nem tudtam, hogyan kell reagálnom, hiszen dolgoztak bennem az érzések, a gondolatok. Nem hagytak nyugodni. Nem tudtam mit tegyek hiszen, olyan váratlanul ért ez a találkozás. Hiszen aznap estére a barátnőmmel Monával, főiskolás bulira készültünk és engem várt. Nem szoktam megvárakoztatni a barátaimat. De most vészhelyzet állt elő. Martin csak nézett rám. Nem kellett mondania semmit. Istenem! Ez az ismeretlen érzés bekebelezett, hiszen soha nem csaltam meg senkit és főleg nem a barátom.  Tisztességes voltam egész életemben. Viszont ez volt az első olyan elsöprő vonzalom amit előtte még nem éreztem. Hirtelen a szemeim közé nézett mint egy farkas, akinek csorog a nyála, és az áldozata tudja, hogy mi fog most következni. Belelehelt a nyakamba. Megijedtem... Megijedtem egy ismeretlen érzéstől, amit még soha nem éreztem. Ekkor csapott meg  a boldogság hívogató szava. Amikor a hátam mögé került, és a nyakam hajlataira barázdáira rátapadt az orra, hirtelen úgy éreztem, hogy menekülnöm kell és nem szabad. De ahogy egyre közelebb éreztem, elgyengített. Extázisba kerültem, és , mint a drog akartam és kívántam őt. az egész lényét. . Rá tettem az enyémet és megnéztem mennyivel nagyobb az enyémnél. Összekulcsoltam az enyémet az övével. Azután elkezdtem simogatni a kézfejét, aztán egyre feljebb és feljebb, erotikusan. A körmeimet belemélyesztettem a húsába. Éreztem a forróságot, a tüzet ami forrt, és izzott a levegőbe. Megfogtam és azt mondtam, hogy gyere ide, nem fog fájni, legalább had öleljelek meg. Átöleltem és magamba szívtam a összes sejtjét, és csak öleltem és nem akartam elengedni. Odabújtam a nyakához és csak szívtam magamba az illatát, és az orrom teljesen átjárták nyaka barázdáit. Közben simogatott és annyira kívántam. Éreztem a szívdobbanását és a forró leheletét ami szinte fuvallatként ért a bőrömhöz. A lábamat odakulcsolta az övéihez, megsimítottam az arcát, és mélyen a szemeibe néztem és éreztem ahogy zilál és ringatózik a teste,és lábaival átfonja a testem. S közben éreztem ahogy egyre jobban kívánom őt és szinte elsöpör mindent. Majd leguggolt és beleültem az ölébe, és egy ritmusra mozogtunk és éreztem ahogy egyre jobban megkeményedik és kíván engem.

 Annyira vágytam Martinra. Ilyet régóta éreztem. és ekkor megcsókolt. Levetkőztetett. Ez több volt, mint szex. Sokkal több. A szívem aranyba öltözött. Ahogy a tavasz szellője beszökött az ablakon, és ahogy megöleltem meztelen testét . Azt hittem meghalok, amikor eljött a behatolás pillanata. Az egész testem olthatatlan tűzzel égett. Többet és többet kívántam belőle. Egy órás szeretkezés után, mert ez az volt egy igazi szeretkezés, felállt és kilépett az erkélyre, hogy rágyújtson. Miközben én úgy gyönyörködtem benne, ahogy Bridget Jones Marccal tette, a kapcsolatuk elején. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez egy kezdődő kapcsolat volt. Akkor még nem- Csak testiség az ő részéről. Az én lelkemet azonban rabul ejtette.Egész este madarat lehetett velem fogatni. Hát Lilla szállj fel a földre- mondogattam magamnak. Ez még nem jelent semmit. Én azonban többre vágytam. Arra, hogy az övé lehessek.

A háború

A szív háborúja

Merengek. Magam elé bámulok. Nyúzott vagyok. Körbe nézek. De semmi, ezek csak falak hófehér falak. Sírni tudnának. Űvölteni, kiadni magukból, a fájdalmat. Azt hiszed szabad vagyok?Nézz csak rám, nézz a szemembe. Nincs benne más, csak harag. Ugye milyen barna?Halovány barna. Ő ott volt, ez a szem ott volt, és látta,ahogy a sárba tiporva puffant az ember törékeny teste, ahogy a dermesztő szél a csontvelőkbe hatolt, és ahogy a vér a fehér hóba szétterült- Olyan volt, akár, ez a fal. Üres, és fehér. Most is őt bámulom. Ugyanolyan, mint egy perce. Magányos és szomorú. Hogyan lehetne egy tárgy ilyen?Akárcsak az ember. Bármilyen lehet. Az arcom tegnap óta maszatos. Fürdetlen, mocskos, mint én. A bűneimmel ülük, és meredten néznék valakire, ha nem lennék egyedül. Ismét zakatol a fejemben az a furcsa hang, a halál zaja, az emberek zsivaja. Szembe nézek vele. Ismét. Egyedül. A kezeim fáradtak és megtörtek. Évek óta próbálom lemosni róla a szennyt ami ráragadt , de képtelenség. Azt mondta a szomszédom, ha kipróbálom a csodaszerét, akkor sikerülni fog. Megtettem. Semmi hatása nem volt. Még zsőrtölődtem is, egy kicsit, hogy miért nem tűnt már el a múlt a tenyeremről. Pedig azt mondta, ez a lelket is gyógyítja. Én elhittem, hát hogyne hittem volna el. De nem ... Ott van a mocsok színének minden árnyalata a kezemen. Tegnap már a ujjamon is megjelent, es beleröhögött a képembe. Az agyamig hatolt, az az éles, gonosz nevetése. Tudom, hogy kínozni akart, addig amíg nem teszi nyomorulttá a lelkem. Ez már nekem is nevetségesen hangzik...Az már nem létezik. Halott. Érted. Akkor meghalt amikor az utolsó lánctaplas vörösbe borította a tájat. Amikor ájultan feküdtem , és amikor kinyitottam a szemem, észveszejtve menekültem a csapdából ahová bekerítettek. De nem volt más menekvésem. Saját foglyom és rabom lettem. Mostanáig. A fal megvéd. A fal erőt ad. A fal fehér, és várja az utolsó órát, hogy bekebelezhessen.

Egy nő vallomása egy gyötrelmes , de igaz szerelemről! Igaz történet alapján! II.rész

Egy nő vallomása egy gyötrelmes , de igaz szerelemről! Igaz történet alapján! II.rész

2015.június 12. 

Egy igazi férfi, hosszú évek után is képes hódítani a szeme játékával
A kép illusztráció forrás anyagahttp://www.pozitivgondolkodas.com/

Másnap este ismét részegen jött haza Olivér. Leültem a székbe, és a kezembe temettem az arcom. Mi tévő legyek most?. Évek óta sanyargatom a lelkem. Tudom , hogy mit kellene tennem, és még sem teszem meg. Nők milliói vannak így vele. Van egy párom, aki velem él, mégsem hallja meg a kiáltásomat. Semmi válasz nem érkezik. Baj van, emelem fel a kezem, és a kezem felé nyújtom, de csak az őrlődés van úrrá a lelkemen, és képtelen vagyok, hogy változtassak az életemen. Csak tűröm a megaláztatást, és félek a magánytól, hogy talán nem lesz jobb, és  nem találok olyat aki szeretne. De miért bánt el velem az élet?Mindig szerettem... Milyen élet ez?Hová tűnt az önbecsülésem?Évek óta rabságban tartja a szívem és a lelkem, évek óta egy párkapcsolatban élek,  ami boldogtalanná tesz. Pedig nem vágyok másra, csak, szerelemre, mint akárki más ebben az életben. Mikor lesz már elég?Amikor az utolsó pofon is elcsattan?Amikor kedve tartja és már túl sokat ivott megver. Újra és újra,. Elhiteti velem, hogy nincs menekvés, és , hogy nélküle nincs élet. Akkoriban találkoztam újra Martinnal. Legalább tíz éve nem láttam. Általános iskolában beszéltem vele utoljára. Már akkor is aranyos volt de soha nem tekintettem rá férfiként. És egy véletlen folytán valami megváltozott. Egy nap találkoztam vele, és beszélgettünk. Martin azóta megnőtt, magas vonzó férfivá érett, és sármos arca, vadító kék szemének csillogása azóta sem változott meg. 

Két hónapig találkoztunk és beszélgettünk, miközben a vadállat barátom Olivér, akivel együtt éltem nem sejtett semmit. Nem tudott semmit, mert állandóan a kocsmába járt a barátaival, és én azon tűnődtem, miért vagyok még vele?Hiszen ez nem az én világom. Én aki egész életemben tanultam, és bölcsebbé akartam válni, és tanulni, megtanulni mi az igazi élet, mégis hatalmasat hibáztam. Oly annyira megölte a bennem lévő érzelmeket, hogyha valaki felém közeledett, vagy egyetlen percre közel hajolt, én félelemből elrántottam a fejem. Féltem tőle. Rengeteg alkalommal kértem segítséget, de soha nem vették komolyan , és hiába menekültem volna, megtalál és megöl. Nem volt hová mennem. Egyedül éreztem magam, és senkire nem számíthattam. Olivér legjobb barátja az alkohol volt, és ha úgy volt kedve megvert. Sóvárogva hívtam a boldogságot, és a szerelmet, és egy nap végül rám talált. Martin megértett engem, mégis néha úgy éreztem, hogy elvárásai vannak velem szemben. Tudta, hogy barátom van, de azzal védte magát, hogy ő megtehet bármit, mert ő szingli, és ez az én keresztem, mert én élek párkapcsolatban. Két hónapig csak beszélgettünk, amikor megtörtént a felismerés... Úgy éreztem, hogy megismertem, és vonzódom hozzá. Olyan szép volt a lelke, és én egyre jobban vágytam a társaságára.

Egy nő vallomása egy gyötrelmes , de igaz szerelemről! Igaz történet alapján! I.-rész

Drága Naplóm, Atlantis!

A hazugságok hálójába keveredve úgy döntöttem, hogy végre megosztom veled életem egyik legszebb és legnehezebb időszakát, amiben csalás és szerelem is jelen volt, Bohács Lilla vagyok, 4 éve egy nyomorúságos kapcsolatban élek. Szerelmes lettem, és a szerelmemmel csalom a párom. - aki azonban  csak alkalmi kapcsolatot kíván fenntartani  velem, miközben én megsemmisülök. Azt hiszem, nők ezrei jártak ebben a cipőben, amikor nem tudnak hová menni, és bele kell törődniük a jelenlegi helyzetükbe. Pedig mindig van más választás.  Vajon mások, hogyan élték túl ezt a nehéz időszakot?

Amikor Olivér keze nem egyszer eljárt, a sírásé volt a főszerep.
A képi illusztráció forrásanyaga: http://szulokhazamagazin.hu/

Amikor megismertem az élet társam, menekültem valami elől. Amit édesanyám iránt éreztem, és amit tett azzal, hogy meghalt, óriási űrt hagyott bennem. Nem rá haragudtam, hanem magamra, ami miatt nem tudtam megmenteni őt. Nehéz erről az időszakról írni. Nem akartam soha elfojtani magamban, hiszen nem vagyok gyenge nő, tudok sírni és vállalom az érzéseimet. Elvitt magából valamit, amit én majdnem 13 évig kerestem. A halál és az élet összeegyeztethetetlen , és azt hittem, hogy most a hit és az élet sokkal erősebb lesz ebben a küzdelemben. Hogy mi ellen harcoltunk?A rák ellen. Le írhatatlan végignézni, amikor  a rákos sejtek csak egyre burjánzanak, és én tehetetlen vagyok ellene. Elevenen felfalja a lelket, és a testet széttépi, szétmarcangolja, mint egy vadállat. Akkor értettem meg, amikor édesanyám  szemébe néztem, akkor értettem meg, hogy ő már nem küzd, nem akar többé fájdalmat érezni, mert már készen áll valami jobb érzésre. Én ezt az utolsó percig nem voltam képes elfogadni, csak hittem és bíztam a csodákban, és az a kudarc amit akkor éreztem, kitépett belőlem egy darabot, és az elvielhetetlen fájdalom, hogy nincs többé rányomta a  bélyegét a kapcsolataimra. Az emlékezés fájdalmas pillanatában találtam rá valamire ami akkor feledettet velem. Ő volt Olivér. Amikor megismertem megváltoztatta az életem. Újra nevettem. Megtanultam egy fontos dolgot. A szeretet nagyon fontos volt számomra. Így is éltünk egy darabig. Amikor előtört belőle egy másik ember, akit nem ismertem, pedig mindig is az volt, csak én hittem valami másnak. Túl megalkuvó voltam, és mindig úgy tettem, hogy számára jó legyen, az én igényeimmel nem törődve. Mindig a másik ember igényei és kívánságai voltak az elsők nálam. De neki nem volt ennyi elég. Lecsúszott a lejtőn, és az alkohol és a játék szenvedély világába menekült. Innentől nem volt megállás. Egy  vadállattá vált, primitív ember tört elő belőle, és én megpróbáltam megtenni érte mindent. És én túl gyenge voltam, hogy bármit is változtassak. Függtem, és ezt ő is tudta. Nem mertem sokáig bevallani magamnak, de amikor egyre többször a fejemhez vágta ő is, akkor értettem meg, hogy a tulajdona vagyok. Nem fog elengedni, és csak sóvárogva akart a lelkem szabadulni tovább. Szenvedtem, és ezt ő is tudta. Kínzott, napról napra jobban, mire eljutott odáig, hogy képes volt arra, hogy megüssün, és ez csak rosszabb lett. Sanyargattam magam, és dilemában éltem, szabadulni akartam, de ő nem engedte. 

A remény rabja

A remény rabja                                                            

A börtönt sokféleképpen át lehet élni. Amikor az ember rab lesz megfordul körülötte a világ, és akkor tanulja meg értékelni milyen volt szabadnak lenni. Az ember ezerféleképpen lehet rab, a saját maga rabja, és egy világé, ami másképpen működik, mert a rendszer zárt, és kevesen lehetnek részesei a gépezetnek. Amikor el vagy zárva a világtól, minden napod ugyanolyan.  Nem létezik az idő fogalma.  Mindennap ugyanazt teszed, mert nincsen más választásod. Azt hiszed, hogy van, de nincsen. Mint egy jól megalkotott gépezet aminek elkatrésze vagy. Az alkatrészek nem beszélnek, nem lélegezhetnek, és ami a legfontosabb nem érezhetnek. Nem szólhat szád, és nem gondolkozhatsz. Értékes része vagy a gépezetnek. A rád szabott feladatokat tökéletesen véghez viszed, mindaddig amíg tönkre nem mész.  Onnantól kezdve nem próbálnak megjavítani , egyszerűen lecserélnek.  Ez nem más, mint üzlet. Olyan egyszerűvé válik minden, begépiesedik , és befásul a mindennapos hajtásba az ember, abban, hogy újra és újra bizonyítani kell. Ez a közösség zárt, olyan, mint egy harc mező , ahol a lelki sérültek, még megsebzett testtel próbáltál túlélni harcot, és  a  kényszer munkát, a hadi fogságban. Mindennap úgy kelsz fel, hogy kényszerít valami ,  menned kell, de ez nem csupán kényszer, hanem ennél jóval több, fogva tartja az ember egész lényét. Egy idő után megszokássá válik az ébredés, a munka elvégzése, az alvás és az újraébredés.  Az idő telik, és az ember agyában a gondolatok pörögnek, hogyan tudna megszökni. S akkor rápillant  a kezére. De hiszen szabad vagyok. Nem vagyok rab. Nincsen bilincs a kezemen. Ott valóban nincs. De  a lelkemen igen, ezer bilincs rabja vagyok. Az elvárás egyre erőteljesebbé válik, minden látszatot fenntartva kell, hogy részese légy a gépezetnek. Egyszerűen nem lehet másképpen!De közben felőröl  a szabadulás és a menekülés gondolata . Az akarat nem elég ehhez, hiszen elhitetik , hogy nélkülözhetetlenné vált számodra a munkád, és a szenvedésed nem történik hiába. El kell hinned, hogy nélküle nincs esélyed , mert biztonságot ad, és cserébe eltiporja az álmaidat.  Elhomályosodik a szeretteink képe, és az emlékek már csak éjszakánként jelennek meg a fejünkben, fáradt kezünkkel még erőt veszünk, és megírjuk az utolsó levelet. A remény rabjai vagyunk. Bekebeleznek, az agyunkba hatolnak, és egy idő után megtanuljuk szeretni és gyűlölni, de a gyűlölet már olyan közel áll a szerelemhez, hogy beletörődve  már magam is elhiszem, hogy ez szerelem. Jönnek a kételyek, hogy valóban mennem kell-e?Vár e még rám valami szép az életben valahol máshol?Érzem- e a friss levegő illatát, és szemébe tudok- e nézni másoknak, hogy képtelen voltam a változtatni?De elhessegetem a gondolataimat, mert amit ő nyújt, senki mástól nem kaphatom meg.  Manipulál, és én már nem küzdök ellene, hagyom had marcangolja szét e lelkemet, és elhiszem, hogy valami elindult közöttünk.  Méregetem. Szemezgetem, akár a keselyük. A gyűlölet kötödéssé alakul, tudom, hogy ámítás, de hagyom. Olyan ez amikor  fogoly beleszeret a fogva tartójába. Hiszen elhittem végig, hogy nincs más választása az embernek. De van. Ma már tudom. Megkerültem őt, hogy túlélhessem. S átéltem milyen az amikor az ember önmaga rabja, de  a harcot nem adtam fel, és felszabadítottam a lelkem.  Egyszerűen nem győzött le. Hiszen az embernek szeretnie kell annyira önmagát és másokat, hogy joguk legyen a szabadsághoz. 

A 4 soros

III. A 4 soros

Nem szól már a harang alkonyom

kopár kertjében, nincsen már 

 korhadt fa ami visszaréved

az őszi táj csendjére

A rab

A rab

II. A rab

Gályázok a vízen, egybe köt a köddel,

kardja szíven döf és én elvérzem

Felnyögök, a szívemet eszi a méreg

Fáradt testem pezseg és a fő a bűnnel,

Gazul gázolsz, megölsz százszor

Vérem hull a földre, a mocsarak 

szennyébe

Buzdíts, kelts életre, vedd el kardom,

de a lelkem hadd éljen, rabul veheted 

testemet

Kínozz, de kegyelmet nem kérek

Mámor hevében újra megégek

Félve, de érzem, ami régen volt,

Elrabolt, és a szerelemért gályázott.