Felismerés újratöltve

Számos gondolatok kavarognak bennem. Minden emberi érzés átölelve egymást, viharrá kovácsolódott össze. Elmerengtem. Tűnődtem. Az embereken. Figyeltem őket, próbáltam megfejteni a megfejthetetlent. Nem ítélünk, csak ülünk, és ahogy nézem, hogy mennyit hibáznak az emberek, én bölcsebbé válok, tanulok, még jobban boldoggá tesz az, hogy én különbözöm tőlük. Mostanában csalódtam az emberekben. Nem őszinték. Magukkal sem, de főleg másokkal sem. Önző érdekeik hajtják őket. Kapcsolatokat alakítanak ki, de egyik sem őszinte. Főleg zárt közösségbe hiszik azt az emberek a másikról, hogy a barátom. Nézd ott jön a barátom- ezt állítják.Mihelyst kimondják ezt az állítást azt sem tudják mit jelent... Barátomnak érezlek, mert össze mosta a lelkünket a patak, hosszú idő alatt. Összecsiszolt minket az idő, letettél valamit az asztalra. bízhatok benned, számíthatok rád. Tisztellek barátom.. Oly kedves vagy számomra. Elmondhatatlan az  a kincs amit a birtokomban őrzök. Pszt...- kérlek ne mondj semmit. Hiszen úgyis tudom. Ne mondd ki, mert érzem. Erről beszéltek? Nem beszélhettek, hiszen amit itt tapasztaltok.. Oly messze áll tőle. Felszínes kapcsolatok, s közben mind falat emeltek magatok elé, és köré. Majd hazudtok. Magatoknak. Másoknak. De főleg annak akinek pár perce azt mondtátok barátom. Nem tudjátok mi az érték. De hagyom, had marjon a fájdalom a szívembe. Megtanulom. Végre meg, hogy álljak ki magamért. Ott állsz mellettem, valamit mondasz.. Nem hallom.. Halkan valamit suttogtál, de csak egészen halkan. Szó foszlányok jutnak el szívemig, s közben végig tudom, érzem, és tudom, hogy mást gondolsz, és mást mondasz. Csak ámítasz, becsapsz. Rajtam nevetsz, gúnyolsz, hogy belehaljak. Azt hiszitek minden emberi értéket , méltóságot elvehettek tőlem. De nem. Ne gondoljátok. Annál bölcsebb vagyok.