Egy nő vallomása egy gyötrelmes , de igaz szerelemről! Igaz történet alapján! I.-rész

Drága Naplóm, Atlantis!

A hazugságok hálójába keveredve úgy döntöttem, hogy végre megosztom veled életem egyik legszebb és legnehezebb időszakát, amiben csalás és szerelem is jelen volt, Bohács Lilla vagyok, 4 éve egy nyomorúságos kapcsolatban élek. Szerelmes lettem, és a szerelmemmel csalom a párom. - aki azonban  csak alkalmi kapcsolatot kíván fenntartani  velem, miközben én megsemmisülök. Azt hiszem, nők ezrei jártak ebben a cipőben, amikor nem tudnak hová menni, és bele kell törődniük a jelenlegi helyzetükbe. Pedig mindig van más választás.  Vajon mások, hogyan élték túl ezt a nehéz időszakot?

Amikor Olivér keze nem egyszer eljárt, a sírásé volt a főszerep.
A képi illusztráció forrásanyaga: http://szulokhazamagazin.hu/

Amikor megismertem az élet társam, menekültem valami elől. Amit édesanyám iránt éreztem, és amit tett azzal, hogy meghalt, óriási űrt hagyott bennem. Nem rá haragudtam, hanem magamra, ami miatt nem tudtam megmenteni őt. Nehéz erről az időszakról írni. Nem akartam soha elfojtani magamban, hiszen nem vagyok gyenge nő, tudok sírni és vállalom az érzéseimet. Elvitt magából valamit, amit én majdnem 13 évig kerestem. A halál és az élet összeegyeztethetetlen , és azt hittem, hogy most a hit és az élet sokkal erősebb lesz ebben a küzdelemben. Hogy mi ellen harcoltunk?A rák ellen. Le írhatatlan végignézni, amikor  a rákos sejtek csak egyre burjánzanak, és én tehetetlen vagyok ellene. Elevenen felfalja a lelket, és a testet széttépi, szétmarcangolja, mint egy vadállat. Akkor értettem meg, amikor édesanyám  szemébe néztem, akkor értettem meg, hogy ő már nem küzd, nem akar többé fájdalmat érezni, mert már készen áll valami jobb érzésre. Én ezt az utolsó percig nem voltam képes elfogadni, csak hittem és bíztam a csodákban, és az a kudarc amit akkor éreztem, kitépett belőlem egy darabot, és az elvielhetetlen fájdalom, hogy nincs többé rányomta a  bélyegét a kapcsolataimra. Az emlékezés fájdalmas pillanatában találtam rá valamire ami akkor feledettet velem. Ő volt Olivér. Amikor megismertem megváltoztatta az életem. Újra nevettem. Megtanultam egy fontos dolgot. A szeretet nagyon fontos volt számomra. Így is éltünk egy darabig. Amikor előtört belőle egy másik ember, akit nem ismertem, pedig mindig is az volt, csak én hittem valami másnak. Túl megalkuvó voltam, és mindig úgy tettem, hogy számára jó legyen, az én igényeimmel nem törődve. Mindig a másik ember igényei és kívánságai voltak az elsők nálam. De neki nem volt ennyi elég. Lecsúszott a lejtőn, és az alkohol és a játék szenvedély világába menekült. Innentől nem volt megállás. Egy  vadállattá vált, primitív ember tört elő belőle, és én megpróbáltam megtenni érte mindent. És én túl gyenge voltam, hogy bármit is változtassak. Függtem, és ezt ő is tudta. Nem mertem sokáig bevallani magamnak, de amikor egyre többször a fejemhez vágta ő is, akkor értettem meg, hogy a tulajdona vagyok. Nem fog elengedni, és csak sóvárogva akart a lelkem szabadulni tovább. Szenvedtem, és ezt ő is tudta. Kínzott, napról napra jobban, mire eljutott odáig, hogy képes volt arra, hogy megüssün, és ez csak rosszabb lett. Sanyargattam magam, és dilemában éltem, szabadulni akartam, de ő nem engedte.